Nem módosított az irányadó kamaton a Bank of England, rekordalacsony szinten tartva azt. Az eszközvásárlási program összegét egyelőre szintén nem növelték, kilátásba helyezték azonban a kiterjesztését, ha az szükséges lesz.
Múlt hétfőn még 1,31 felett járt az angol font a dollárral szemben, ma délután pedig már 1,19 alatt, azaz másfél hét leforgása alatt 10%-ot hanyatlott a font a zöldhasúval szemben. Ez 35 éves mélypont, azaz még a Brexit utáni font összeomlás mellett sem volt ilyen gyenge, mint most. Ebben bizonyára szerepe van annak is, hogy a brit kormány tegnap nagy költségvetési mentőcsomagot hirdetett meg, és a háborús időket idéző 20% feletti költségvetési hiány szükségességére célzott a büdzsé felügyeletéért felelős vezető.
A német kormány 500 milliárd eurós, a franciák 300 milliárd eurós állami hitelgarancia programja után a brit kormány kedd éjjel egy 330 milliárd fontos (kb. 362 milliárd eurós) hasonló programot jelentett be, amelyen felül egy 20 milliárd fontos adókedvezmény programot is felvázoltak a bajba került szektorok számára. A garanciaprogram kapcsán azt mondta a pénzügyminiszter, hogy ez példátlan méretű intézkedés, ami tételesen cáfolható, és a szakértők rögtön figyelmeztettek is, hogy a mostani bejelentések kevesek lesznek a gazdaság stabilizálására. A kormányfő és a pénzügyminiszter egyébként további intézkedésekre is ígéretet tett.
Ma reggel magyar idő szerint 8 órakor 50 bázipsontos kamatvágásról döntött a Bank of England (BoE) a koronavírus járvány gazdasági és pénzügyi hatásainak enyhítésére. A font azonnal esett a bejelentésre, amely csak néhány órával előzte meg azt, hogy a brit pénzügyminiszter bejelenti az éves költségvetési javaslatot.
Érezhetően gyengült hétfőn az angol font a dollárral szemben miután a Bank of England (BoE) egyik döntéshozója közelgő kamatcsökkentés lehetőségéről beszélt. A délelőtt megjelent növekedési adat is csak ráerősített erre, hiszen hét éves mélypontra lassult a gazdaság.
A Bank of England kormányzója szerint a világgazdaság likviditási csapda kialakulása felé tart, ami azt jelenti, hogy a nagy jegybankok szinte üres monetáris eszköztárral lennének kénytelenek szembesülni egy esetleges recesszióval.
A globális befektetési intézményrendszer által kezelt befektetői vagyon jelentős része elértéktelenedhet, ha a vállalatok nem igazítják befektetési stratégiájukat a fenyegető éghajlati válsághoz és az ennek megelőzését célzó klímavédelmi célkitűzésekhez - mondta hétfőn a Bank of England kormányzója.
A brit pénzügyi felügyelet jelenlegi elnökét, a korábban 30 évig a Bank of Englandben (BoE) dolgozó Andrew Baileyt jelölte a brit pénzügyminiszter a BoE élére – közölték nagy hírügynökségek péntek délelőtt.
2021-től azt is vizsgálná a Bank of England, hogy a Nagy-Britanniában működő pénzintézetek mekkora sikerrel tudnának megküzdeni a klímaváltozásból adódó kihívásokkal – írja a Reuters.
A brit bankok még egy rendezetlen Brexit és egy globális kereskedelmi háború együttesénél is komolyabb gazdasági sokknak is ellenállnának – közölte stressztesztjének eredményét a Bank of England.
Nem a jegybankok lesznek az innováció éllovasai, de nem is maradhatnak le a nagy techcégek pénzügyi szektorban való terjeszkedése mellett – mondta a brit jegybank, a Bank of England elnöke, Mark Carney.
Változatlanul 0,75 százalékon hagyta alapkamatát a brit jegybank. A Bank of England csütörtökön bejelentett döntése megfelelt a piaci és az elemzői várakozásoknak. A kilencfős monetáris tanács egyhangúlag szavazott a jelenlegi alapkamat fenntartása mellett. A testület 435 milliárd fonton hagyta a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet, és döntött a befektetési besorolású vállalati kötvényekre külön meghirdetett, tízmilliárd fontos eszközvásárlási program folytatásáról is.
Tavaly egész évben csökkent a brit gazdaságban végrehajtott beruházások értéke, ami példátlan nem recessziós időszakokban - mondta a Bank of England helyettes kormányzója.
Nem válna a brit pénzügyi szektor javára, ha a Brexit után az ország enyhítené a pénzintézetekre vonatkozó szabályozási terheket - nyilatkozta a Bank of England alelnöke.
A Bank of England szerint a brit gazdaság növekedési lendülete a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint jelenleg, és ennek egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező egyre erősebb bizonytalanság. A brit jegybank szerint nem kizárt recesszió kialakulása sem.
A Bank of England szerint nem kizárt, hogy a brit gazdaság az idén recesszióba kerül. A brit jegybank a februári kamatdöntő ülésről szóló csütörtöki bejelentése szerint nem módosította 0,75 százalékos irányadó kamatát.